
Az egyesületünk által indított "Az én Újpestem" irodalmi pályázatleadási időszaka lezárult, a zsűri megkapta a pályaműveket értékelésre. A beérkezett alkotások felkerültek honlapunkra, ahol szavazásra bocsájtjuk azokat. A legtöbb facebook like-ot kapott alkotás külön díjban (20 000 Ft értékű Libri utalvány) részesül. (Feltéve, hogy a zsűri nem ítéli győztesnek - ebben az esetben a második legtöbb szavazatot kapó pályamű kapja a különdíjat). Figyelem! A szavazás csak az alkotás végén lévő "tetszik" gombbal lehetséges, 2012. február 10-ig! Várjuk szavazataikat!
>A beérkezett pályaművek<
A tavalyi év őszén, a szeretet ünnepének közeledtével mutatkozott be az Újpesti Önkormányzat jótékonysági csoportja az Újpesti Cseriti. „A jótékonyság, a segíteni vágyás mindannyiunkban él, az Újpesti Cseriti csupán keretet biztosított a nemes célhoz.” – mondta Wintermantel Adrienn, a Cserirti kezdeményezője és háziasszonya. Az újpestiek mindezt bizonyították, hiszen a karitatív összefogása sosem látott sikereket hozott.
Január 24-én, az Újpest FC Megyeri úti székházában sajtótájékoztatón ismertette Dózsa László Érdemes Művész, az Újpest Színház főrendezője a Sóska, sültkrumpli című színdarab létrejöttének előzményeit. Mint azt Dózsa László elmondta, munkatársaikkal elkötelezték magukat amellett, hogy az Újpest Színház a magyar dráma teátruma legyen. Ezért, és az újpestiek legendás futballszeretete miatt is választották legújabb bemutatójuknak Egressy Zoltán művét.
Szabó Bence az NBI-ben szeretne bizonyítani!
„A felkészülés első fázisát mindenki maximálisan végrehajtotta”
Megtörtént esetek
Berki Krisztián számára Újpest jelenti az önálló életetAz Újpesten élő Berki Krisztián kétszeres világbajnok lólengésben, és nemrég kapta meg az Év sportolója címet is. Pályafutásáról, újpesti életéről és a közelgő londoni olimpiáról kérdezte a Helyi Téma. A társasházi folyosón tárolja a bútorait, holmijait?
Vermes Krisztián: Van még bennem félsz, de ez egyre csökken!
Vasárnap - Röplabda!Vasárnap fontos röplabda mérkőzések lesznek a Megyeri úti TUNGSRAM Csarnokban. Felnőtt és junior női csapatunk január 29-én 17 órakor a Szolnokot, február 5-én, szintén 17 órakor a Palota RSC-t fogadja. Tét: az alapszakaszban minél jobb helyezés elérése. |
Koncert az orgonáért - Az összefogás szép példája a Nap utcában
Gyarmati Dezső az 56’-os aranyra a legbüszkébb
Átszervezett családvédelem
Históriák - Újpest a téma
Figyelem! Forgalmi rend változás!
Magyar Kupa: Dab.Docler 2 - Újpesti TE 5 : 2
Másodállásból hivatásA Magyar Kultúra Napja alkalmából Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára oktatási elismeréseket adott át január 19-én, a Szépművészeti Múzeumban megtartott ünnepségen. Németh László-díjban részesült Koronka Lajos, a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola igazgatója a középfokú oktatásban végzett nevelőmunka, a gyermekek harmonikus személyiségformálásában végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. |
Facebook
|
Időjárás / Légszennyezettség
|
Legújabb fórum hozzászólások
|
Created by webis.lt ![]()

